Néhányan talán tudjátok, hogy a száraz adózási-könyvelési tevékenységem mellett kreatív, alkotó ténykedéssel is foglalkozom, így rendszeresen figyelemmel kísérem a kreatív lányok-asszonyok weboldalaid, blogjait.
Azok a -jórészt- hölgyek, akik ilyen területen jártasságot szereztek, előszeretettel értékesítik portékájukat a kézműves blogolók piacterén, a Meskán.
Az utóbbi hetekben azonban felkavarodott a blogvilágnak ezen része, ugyanis elterjedt a hír, hogy az egyik hölgyet megbüntette az adóhivatal, mivel az eladott termékéről nem tudott számlát adni, ugyanis vállalkozása sem volt.
Úgy gondolom, semmiképpen sem éri meg kockáztatni, hiszen a büntetés magánszemélyekre nézve nagyon magas, 100-200 ezer forint is lehet.
Nézzük meg, milyen jogi lehetőségeid vannak a fenti tevékenység legális folytatására:
Felmerült lehetőségként, hogy adószámos magánszemélyként folytassák a kreatívkodók ilyen irányú tevékenységüket. Viszont az én véleményem az, hogy ez a lehetőség nem fedi le teljes mértékben ezt a tevékenységet, így nagyon alapos utánajárást, és tájékozódást ajánlok annak, aki mégis erre az útra kíván lépni. A 7-es adószámos magánszemély intézményét ugyanis általában valamilyen szolgáltatás végzésére hozták létre, jellemzően bérbeadás, óraadói tevékenység, művészeti tevékenység végzésére. Viszont abban az esetben, ha a tevékenységet üzletszerűen, rendszeresen, és nyereségszerzés céljából végezzük - és ugye valahol a kézműves dolgaid értékesítése is lehet rendszeres, pláne üzletszerű (hiszen pénzért, nyereség elérése érdekében történik) - , akkor ott már csak valamilyen vállalkozási forma jöhet szóba, tehát vagy:
- vállalkozói igazolványt váltasz ki, és egyéni vállalkozóként végzed a tevékenységedet,
- illetve gazdasági társaság keretein belül értékesíted a termékeidet (itt már természetesen magasabb alapítási és fenntartási költségekkel kell számolnod, pl. könyvelő díja stb.)
Viszont rengeteg dolog van, amit mérlegelned kell.
A kreatív bütykölést sokan otthon ülő kismamaként, a baba mellett folytatják. Ilyenkor tudnod kell, hogy mikor végezhetsz kereső tevékenységet, és mikor nem, ugyanis a gyeded-gyesed veszélyezteted, ha nem vagy körültekintő. Erről a témáról itt olvashatsz bővebben.
Most vegyük sorra, hogy ezen kreatív tevékenység végzéséhez milyen teáor számot (tevékenységi kódod) kell regisztráltatni:
900306 - Képző- és iparművészeti tevékenység
900301 - Egyéb alkotó tevékenység
321301 - Divatékszer gyártása
321302 - Tűzzománc dísztárgy, divatékszer készítése
321303 - Ajándéktárgy- és díszműáru készítés
321304 - Nép- és iparművészeti divatékszer, díszműáru gyártása
321305 - Fűzöttgyöngy készítés
Közreműködő szakértőnk: Klimáné Kerekes Ildikó
Vállalkozást indítanál? Ne törd tovább a fejed! Mi megadjuk Neked a kezdő lökést!

2009. ápr 7.

Köszönöm szépen a Magyar Kézműves Közösség nevében!
Barbara
Szia Amie,
Azt szeretnem megtudni,hogy foallasu anya (4 gyerek,legkisebb 2 eves) lehet e egyeni vallalkozo?Ugy hallottam 4 oras munkat vegezhet tehat azt hiszem nem lenne akadaly egyeni vallalkozoit kerni?
Koszonom
Andrea
Kedves Andrea!
Igen, főállású anyaként is kiválthatod az egyéni vállalkozói igazolványt, viszont ebben az esetben arra kell figyelned, hogy az alap tbjárulékokat meg kell fizetned magad után, és ez sajnos nem kevés.
Ebből a szempontból jobb megoldás az, ha betéti társaságot alapítatok, ahol Te kültag leszel, aki nem kötelezett személyes közreműködésre.
Üdv,
Szigeti Ami
Megkérdezhetem mi az a kültag, mit kell fizetni utána és mit végezhet? Valamint akkor a kültag milyen formában értékesít pl. vásárban?
Kedves Hera!
Betéti társaság legalább két taggal alapítható. Legalább egy tag a beltag (ő teljes vagyonával felel a vállalkozás kötelezettségeiért, tehát felelőssége korlátlan), és szükséges legalább egy kültag is (ő csak a bevitt vagyoni betétje erejéig felel a kötelezettségekért, tehát felelőssége korlátozott - azaz max a bevitt tőkéjét veszítheti el, ha neadjisten tönkremegy a cég).
Tulajdonképpen nem a kültag fog értékesíteni, hanem a társaság. Ha bevételt szerez a cég, akkor nem a beltag, vagy a kültag neve kerül a számlára, hanem természetesen a társaságé.
A kültag után csak akkor kell fizetni, ha valamilyen jövedelmet szerez a cégből. Ebben az esetben a szokásos mértékű járulékokat, személyi jövedelemadót kell tőle levonni, illetve utána befizetni. Ezen kívül nyereséges működés esetén év végén osztalék formájában juthat részesedéshez. Ekkor osztalékadót és bizonyos mértékig egészségügyi hozzájárulást fizet.
Egy kommentben ezt a kérdést igen nehéz részletesen kimeríteni, de a hírlevélsorozatban részletesebben is foglalkozunk az egyes jövedelemformákkal.
De kérdezz csak nyugodtan, ha valami még nem világos!
Üdv,
Szigeti Ami
Köszönöm Ami!
Érdekel a téma úgyhogy valószínűleg megkereslek a kezdőlökés formában.
Ha nem baj feltennélek a honlapomra is nem csak a blogra??????
Természetesen nem baj, sőt, megköszönöm!
Keress bátran
Üdv,
Ami
Ui: elképesztően gyönyörű dolgokat készítesz!
Szia Ami!
Most készítem a weboldalamat melyen infoterméket (E-book)szeretnék értékesíteni.
A kérdésem az lenne,hogy ezt milyen teáor szám alatt végezhetem?
Köszönettel : Gábor
Szia Gábor!
Ha feliratkozol a hírlevélsorozatra, akkor le tudod tölteni az online vállalkozásokhoz ajánlott tevékenységek listáját. Ebben megtalálod azt is, amelyiket az e-book értékesítéshez ajánlok.
Üdv,
Szigeti Ami
Szia Ami!
Szeretnék ebben a témában én is tanácsot kérni. Óraadó edzőként lehetek-e adószámos magánszemély? Gyesen is vagyok (gyermekem betegségéből fakadóan, aki már elmúlt 3 éves), de a fenn említett tevékenység lehetne egy kis kiegészítés a családnak, viszont nem érdemes érte vállalkozóit kiváltani (mert semmi nem maradna)
Ez esetben ajánlod-e és mire kell odafigyelnem, hogy pénzemnél maradjak?
Köszi szépen a választ
E
Eszembe jutott még valami…
Van-e lehetőség arra, hogy apa munka mellett gyesen legyen (betegségből fakadó méltányossági gyes) és én munkanélküli támogatást kapjak?
Kb:1,5 hónapja szűnt meg az állásom (6 órás volt), de a gyes “miatt” nem tudunk munkanélkülit igényelni, melót pedig mostanság nem igazán találni…:-(
Köszönöm a segítséged előre is!
E
Kedves Erika!
1.) Véleményem szerint óraadóknak megfelelő az adószámos magánszemély státusz.
2.) Szerintem mehet apa is gyesre munka mellett és akkor lehetnél munkanélküli. Viszont adószámos magánszemély és munkanélküli nem lehetsz egyszerre.
Üdv,
Szigeti Ami
OFF
Vállalkozás alkalmazottjaként az cégügyi autóhasználat költségeinek fedezésére kiküldetési pénzként kaphatnám meg az összeget. Ez törvényes? Számomra jár e valamilyen + adóvonzattal vagy kötelezettséggel?
Elnézést az offért
Tisztelt Szigeti Ami!
Álláskeresés kapcsán “tévedtem” ide az Ön oldalára, aminek nagyon örülök, mert sok hasznos dolgot találok vállalkozási, adózási témákban. Sajnos van egy hivatal az APEH, amely mindenkit rettegésben tart kivéve a gátlástalan ügyeskedőket, bűnözőket.
Azért mondom ezt mert környezetemben nem egy végrehajtást és árverést volt módomban tapasztalni,pedig állíthatom rendes emberek, csak a hivatal átláthatatlan rendelethalmazainak “együgyű” áldozatai. Nem szeretnék hasonló cipőben járni ezért szeretnék Öntől tanácsot kérni
a fiammal kapcsolatban.A helyzet a következő:
Elvégezte a szakközépiskolát, de a szakmát /autószerelő/ már az iskolában megutálta. Ezért
beiskoláztuk egy OKJ-s szoftverüzemeltető tanfolyamra amit kiváló eredménnyel elvégzett.Állásajánlatot az ígéretek ellenére nem kapott a szervezőktől,pedig azért is jelentkeztünk a drága tanfolyamra. Ennek ellenére
hasznosnak tartom a ráfordított pénzt,mert elindította a számítástechnikában, amit azóta is autodidakta módon fejleszt, mondhatom olyan szinten és sokrétűen, hogy vállalkozóként is megélhetne.Az lenne a kérdésem, hogy mi lenne a legegyszerűbb és költségkímélő megoldás számára?
Válaszát nagyon várom és előre is köszönöm!
L.Zoltán
Kedves Zoltán!
Ha vállalkozást indítanak úgy, hogy mellette a fiának nincsen heti 36 órás munkaviszonya, az nagyon drága mulatság, ugyanis fizetni kell a minimálbér után a járulékokat (második évtől a minimálbér kétszerese után), akkor is, ha nincs annyi bevétele a cégnek.
Ha viszont a fia munkanélküli, akkor olyan megoldás is elképzelhető lehet, hogy a családban már esetleg meglévő vállalkozásban felveszik a megfelelő tevékenységi kört, és a fia mint segítő családtag működik közre (ha a díjazása 0 ft, vagy a minimálbér 30 %-a alatt van, ebben az esetben nem kell tb járulékot fizetni utána, csak szjá-t vonni). Esetleg még az alkalmi munkavállalói könyves alkalmazás jöhetne szóba a segítő családtagság helyett.
Üdv,
Szigeti Ami
Kedves Ami!
Nagyon köszönöm a gyors és korrekt válaszát. Sajnos az a helyzet,hogy a fiam munkanélküli ebből a helyzetből szeretnénk kitörni.Folyamatosan pályázik és ad be önéletrajzot,de esélytelen mert mindenhol többéves gyakorlatot kérnek.Egy kezdőnek,hogy legyen több éves gyakorlata,ha nem adnak rá lehetőséget, hogy bizonyítson!Így valóban csak az
alkalmi munkavállalói könyvvel való önfoglalkoztatást látom megoldásnak az Ön tanácsa alapján.Ez viszont tudomásom szerint átalakításra kerül,érdeklődöm van-e erről a tervezetről már valami konkrét elképzelés vagy rendelet./Ez év közepére jelezték/,érdemes e addig kiváltani vagy várjunk vele most már egy-két hónapot.
Köszönettel várom válaszát!
L.Zoltán
Kedves Ami!
Hobbim a fotózás ha szertnének felkérni valamilyen okból vagy alakalomból,
hogy készítsek megrendelésre képeket,
hogyan tehetem ezt hivatalosan milyen lehőségeim vannak erre?
Ha nincsen szakmai végzettségem,
csak egy tanfolyami bizonyítvánnyal rendelkezem.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Ami!
Szeretnék érdeklődni, hogy abban az esetben, ha egyedi termékeket készítek és weblapon meghirdetem ezeket, akkor elegendő e ha az említett adószámot kiváltom, mint magánszemély? Ezt a tevékenységet hobbyszerűen végezném, de weblapon keresztül lehetne megrendelni. Ez így már üzletszerű tevékenységnek számítana, és egyéni vállalkozói igazolványt kell kiváltani? Vagy elegendő az adószám?
Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Tünde,
igen, az én véleményem szerint ez már üzletszerű tevékenység.
Sajnos, ahogy fent is írtam, nincsen éles határvonal.
Viszont a teáor számok leírásánál (amelyek a gazdasági tevékenységeket kategorizálják) az internetes kereskedelem alatt található az alábbi részletezés:
4791 - Csomagküldő, internetes kiskereskedelem
Ebbe a szakágazatba tartozó kiskereskedelmi tevékenységek keretében a vásárló az áru kiválasztását hirdetés, katalógus, webes információ, áruminta alapján vagy egyéb közvetett módon végzi. A vásárló megrendelését levélben, telefonon, vagy az interneten keresztül (általában a weboldal által biztosított speciális úton) közli. A megvásárolt terméket vagy közvetlenül az internetről tölti le, vagy fizikai valójában egyéb módon kapja meg.
Márpedig a fenti helyzet valósulna meg az Ön esetében is. Azaz, ez a gazdasági tevékenység fogalmát egyértelműen lefedi.
Tehát én nyugodt szívvel továbbra is azt tanácsolom, hogy erre a helyzetre ne az adószámos magánszemély intézményét alkalmazza, hanem minimum az egyéni vállalkozást.
Üdv,
Szigeti Ami
Köszönöm szépen gyors válaszát!
Üdvözlöm!
Kedves Ami!
Segítségét szeretném kérni. Szeretnék több weboldalt üzemeltetni ahol külföldről megvásárolt (külföldi webshopokból, aukciós oldalakról)termékeket szeretnék értékesíteni.
Árukészletem nem lenne, csak megrendelés esetén rendelném meg én is a terméket.
Viszont sok esetben , főleg az aukciós oldalakról nem kapok számlát. Ez gondot jelentene-e? Másodállásként foglalkoznék vele. Pár termékem pl. eredeti szoftverek, ékszerek, exkluzív dísztárgyak stb….
Köszönöm válaszát.
Kedves Peti!
Ha jól értem, akkor itt egy olyan helyzet áll elő, hogy magánszemélyektől fog vásárolni. Ebben az esetben adásvételi szerződést kell kötni, és ez lesz a bizonylata a beszerzésnek a könyvelésben.
Használtcikk kereskedelme esetében pedig a különbözet szerinti adózási mód alkalmazandó.
Üdv,
Szigeti Ami
Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát.
Ezekszerint, amit kapok pl ebayről számlát azt kell elkönyvelnem?
Azon szerepel, az eladó a vevő, a pontos megnevezés, darab és az ár is….
Várom válaszát..Köszönettel Peti
Peti,
nem láttam még ilyen e-bay számlát, de gondolom, hasonló lehet, mint a paypal-os. Azt az adókamara is megerősítette, hogy a paypal által kiállított bizonylatot le lehet könyvelni. Akkor én úgy gondolom, hogy az e-bay bizonylatát is. De ahhoz látnom kellene egy ilyet.
Üdv,
Szigeti Ami
Köszönöm.
Igen z E-bay -en vásárolt termékekről mindről van paypal számlám.
Nagyon köszönöm a segítségét, igazán hasznos ez az oldal.
Peti
Kedves Ami!
Gyed mellett alapítanánk Bt-t a férjemmel. Az ügyvéd szerint ez 24 óra. Kérdésem az lenne, hogy mikor vásárolhatok a bt nevére alapanyagot? (jelenleg adózott jövedelmemből vásároltam, ebből készítek hobbiból, de mivel webáruházban értékesítenénk, inkább bt keretében tennénk)A most meglévő készletem, hogy vihetem be a bt-be (he lehet, erről számla nincs, csak nyugta a beszerzésekről).
Válaszod előre is nagyon köszönöm, Tunduske
Kedves Ami!
Tanácsot szeretnék kérni, egy idő óta foglalkoztat a boltnyitás a MESKÁN, de nemtudom, hogy fogjak hozzá. Ahogy nézegetem az oldalakat van aki nem adott még el semmit pedig, jó ideje fenn van.Én pár képet szeretnék feltenni amiket festettem, de nem tudom előre kell e az adózás miatt lépni és mostmár azt sem tudom, 7-es adószám, vagy vállalkozói, vagy elég jövőre bevallani, ha eladtam valamit az szja-s bevallásomban. Ha az alkotáshoz alapanyagokat kell vásárolnom azt már most is számlára tegyem, vagy csak ha már meg van a bolt? Gyesen vagyok januárig. Köszönöm a segítségedet. Judus
Kedves Ami!
Gyed mellett alapítanánk Bt-t a férjemmel. Az ügyvéd szerint ez 24 óra. Kérdésem az lenne, hogy mikor vásárolhatok a bt nevére alapanyagot? (jelenleg adózott jövedelmemből vásároltam, ebből készítek hobbiból, de mivel webáruházban értékesítenénk, inkább bt keretében tennénk)A most meglévő készletem, hogy vihetem be a bt-be (ha lehet, erről számla nincs, csak nyugta a beszerzésekről).
További kérdésem:
- Gyed (a munkahelyemtől fizetésnélküli szabadságot kértem) melett alapítható Bt., de a könyvelőnk szerint, ha beltag leszek, akkor havonta járulékot kell fizetnem. A férjem egyéni vállalkozó, így nem lehet beltag, csak kültag. Valóben kell járulékokat fizetni, mennyit? És, ha gyes-en leszek vagy GYET-en mennyivel más a helyzet? Ha nyugdíjas lenne a beltag, akkor mennyit kell fizetni és a férjem és én lehetünk-e akkor kültagok?
Elnézést a sok kérdését! Korábban kérdeztem már, de “rendszer-moderációra várakozik”.
Köszönettel:
A választ előre is nagyon köszönöm, Tunduske
Kedves Ami!
Még lenne egy kérdésem:
- Bt beltag közgazdász-informatikus diplomával végezheti-e a saját Bt-je könyvelését?
Köszönöm, Tünde
Kedves Ami!
Örömmel tudatom veled, megcsináltam.
Már vállalkozó lettem, másodállásban.
A könyvelésről kérdeznélek, nincs még az éves bevételem 4-5 millió. Muszály eljárnom könyvelőhöz? Nem lehetne nekem megcsinálni, saját magam?
Ha valaki tudna ebben segíteni, megköszönném?
Kedves Ami!
Gyesen lévő kismama lehet-e adószámos magánszemély a gyerkőc 1 éves kora előtt is, vagy csak utána? Köszönöm előre is a segítséget!
Szia Ami!
Inaktív kozmetikus vállalkozó és GYES-es anyuka vagyok, bővíteném a vállalkozásom a foltvarrás tevékenységével.
A helyi hivatalban - a vállalkozásomra való tekintettel - kérik a telephelyet és a varrószakmát igazoló bizonyítványt, míg az adószámos magánszemély esetében eltekintenének ettől, én azonban egyéni vállalkozóként tevékenykednék. Változtatnom kellene?
A TEÁOR szám szerintük nem fedi a tevékenységet, ez vajon csak tájékozatlanság, vagy valóban hátrányos helyzetű egy egyéni vállalkozó, ha a hobbijából szeretne pénzt keresni?
Az APEH is megerősítette a 900306-os kódot, az Okmányiroda szerint ez csak textiltisztításhoz elegendő, ám ha képzőművész tárgyakat készítek, akkor előbb engedélyeztessem azt egy bizottság előtt. Valóban így van?
Sajnos eddig jutottam az utánajárással, segíts kérlek helyrerakni az ismereteimet, köszönöm Ami!
Kedves Ami,
GYES-en vagyok jövő májusig. Szeretnék dolgozni szépségszalonban mint masszőr. De mindenhol számlát kérnek.Az egyéni vállalkozóit meg nem akarom kiváltani, jelenleg nincs annyi vendégem, hogy kitermeljem az adó árát. Megoldható-e hogy alkalmi munkavállalói kiskönyvvel dolgozzak és egy barátom cége adná a számlát, akinek benne van a tevékenységi körébe a masszázs.
Megoldható, legális ez az út?Egy könyvelő szerint igen. Ha működik, akkor a bélyegen kívül van még valami fizetni való, adó, járulék?
Várom válaszod, köszönöm Edi